A korábbi évek programjai

2023

2023-ban tizenegyedik alkalommal rendeztük meg az LMBT Történeti Hónapot. Fontos változás volt, hogy ettől az évtől kezdve a programsorozat márciusra került. A programsorozat megnyitóján emlékeztünk meg arról, hogy az Egyesült Királyságban húsz évvel ezelőtt törölték el a homofób 28. szakaszt. Erre való tekintettel rendezték meg annak idején az első brit történeti hónapot, melynek egyik alapítója, Sue Sanders brit aktivista volt a megnyitó vendégünk. A megnyitó után levetítettük a Büszke vagy? című dokumentumfilmet. A hónap során közel további negyven program várta az érdeklődőket, egyebek között olyan témákban, mint a Testi munka című dokumentumfilm bemutatásának 30. évfordulója, a szegedi LMBT élet eddigi meghatározó csomópontjai, helyei, szervezetei és kampányai, az egyenlő bánásmódról szóló törvény húsz éve, a IX. kerület MBTQI emberek történetéhez kapcsolódó helyszínei, leszbikus nők a feminista mozgalomban, korai magyarországi orvostörténeti források a homoszexualitásról, a brit melegjogi harcos, Peter Tatchell élete és munkássága, a cseh és szlovák fiúk berobbanása a felnőttfilm-iparba a ‘90-es, 2000-es években, a magyar LMBTQ jogok fejlődéstörténete a törvényhozásban vagy az LMBT témájú kutatások, egyetemi programok az 1990-es években. A programok listája elérhető itt.

2022

2022-ben tizedik alkalommal rendeztük meg az LMBT Történeti Hónapot. A programsorozat szorosan összekapcsolódott a Háttér Archívum és Könyvtár és a Blinken OSA Archívum Előbújó dokumentumok 2.0: LMBTQI+ történetek Közép- és Délkelet-Európában című közös kiállításával. A megnyitó keretében az Előbújva Kelet-Berlinben – Leszbikusok és melegek az NDK-ban című filmet vetítettük le, előtte pedig az egyik rendező, Jochen Hick nyitotta meg a programsorozatot. A hónap során online beszélgetést folytattunk Szetey Gáborral, coming outja 15. évfordulója kapcsán, megemlékeztünk a transz szerveződés kezdeteiről Magyarországon, az AIDS reprezentációjáról a magyar sajtóban, a vidéki LMBT szerveződésekről régen és ma, Jens Rydström tartott előadást a melegek és leszbikusok jogaiért folytatott küzdelmekről, a leszbikus szeparatista szerveződésekről és a transz aktivizmusról Dániában, Norvégiában és Svédországban, beszélgettünk a meleg és leszbikus kapcsolatokról a vasfüggöny mögött és a HOSI ebben vállalt szerepéről, levetítettünk a lengyel Hüakinthosz című filmet, megemlékeztünk Marcel Proust halálának századik évfordulójáról, egy előadás mutatta be a szexualitás kérdését a 80-as évek Délmagyarországában, Csehy Zoltán előadása pedig az úgynevezett magas művészettől egészen a populáris kultúra szubkulturális mélységéig térképezte fel a magyar queer képzőművészeti alkotásokat 1800-tól máig. A programok listája elérhető itt.

2021

2021-ben immár kilencedik alkalommal rendeztük meg az LMBT Történeti Hónapot. Fontos változás volt, hogy ettől az évtől kezdve a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület mellett a Szimpozion Egyesület is részt vett a programsorozat koordinálásban. A világméretű Covid-19-járvány hatására a 2021. évi programsorozatot online kellett megrendezni, ám a hónap során így is több mint 20 programra került sor. A megnyitó keretében a Mások újságról beszélgettünk a lap munkatársaival, Láner Lászlóval, Nádasdy Ádámmal, Pálfi Balázzsal, Takács Bencze Gáborral és Takács Judittal. A hónap során megemlékeztünk a Meleg szemel videoblog tizedik születésnapjáról, de volt előadás híres transznemű személyekről, az LMBTQ mozgalom történetéről, az AIDS sajtóreprezentációjáról, az Orlando-téma irodalomban való megjelenéséről, a filmekben felbukkanó sissy-karakterekről, sőt még az LMBTQ anime karakterek történetéről is. Több online filmvetítés is volt, és 2020-ban a nagysikerű történeti kvízjátékra is az interneten keresztül került sor. A programok listája elérhető itt.

2020

2020-ban a nyolcadik LMBT Történeti Hónap során összesen 50 program – előadások, beszélgetések, játékok, workshopok, kiállítások és filmvetítések – segítségével idéztük meg az LMBT emberek történetét. A programsorozatot Neil McKenna brit újságíró, Oscar Wilde kutatója nyitotta meg a Bálint házban, majd levetítettük A boldog herceg című filmet Wilde életéről, Rupert Everett főszereplésével. McKenna később a CEU-n tartott előadást két ismert 19. századi brit nőimitátor, Fanny és Stella peréről. Szólt még program az uranistákról és korai homofilokról, bi/pánszexuális személyekről a történelemből, Edward Prime-Stevenson Imre: A Memorandum című regényéről, a Honvédelmi Levéltár Központi Irattárában őrzött 1942-es homoszexuális listáról, Alfred Kinsey életéről és munkásságáról, az AIDS ‘90-es évek eleji terjedéséről, a meleg férfiak által konstruált új női genderképekről, a Budapest Pride-ok 1992 és 2019 közötti történetéről, a Melegség és Megismerés program húszéves történetéről, az ír egyenlő házasság kampányról, a Pulse-tragédia emlékezetéről és kényes kérdéseiről vagy az LMBT sportolókról. Volt továbbá Wild(e) Party, három kvízjáték, Wikipédia-szerkesztő maraton, városnéző séta, Labrisz farsang és leszbikus portrékiállítás is. A programsorozat részeként a nemsokkal korábban elhunyt Nagy Szilviáról is megemlékeztük. Budapesten kívül Debrecenben, Szegeden, Kecskeméten és Székesfehérváron szerveződtek események. A hónap során közel 1700 látogató vett részt a programokon. A programok listája elérhető itt.

2019

2019-ban immár hetedik alkalommal rendeztük meg az LMBT Történeti Hónapot. A programsorozatot – a Stonewall-lázadás 50. és a rendszerváltás 30. évfordulójához kapcsolódva – Lady Dömper és Miss Mandarin transzvesztita előadóművészek nyitották meg, a Bálint Házban. A megnyitót 38 további program: beszélgetések, előadások, filmvetítések, játékok és buli követte, s a programsorozathoz 23 szervezet, csoport csatlakozott. Megemlékeztünk Walt Whitman születésének kétszázadik, valamint Mednyánszky László és Lajos Viktor főherceg halálának századik évfordulójáról, foglalkoztunk az amerikai felszabadítási mozgalom históriájával, a transzspecifikus egészségügyi ellátások történetével, a fantasyban és sci-fikben megjelenő LMBTQ karakterekkel, az aszexualitás történetével, a leszbikus aktivizmussal a posztjugoszláv térben, s egy érdekes 1919-es ügy kapcsán a homoszexualitás büntetőjogi megítélésének változásairól is hallhattunk. Olyan filmeket nézhetett meg a közönség a hónap során, mint A Stonewall-lázadás, az Affinity, a Halállal lakoljanak?, a Más, mint a többiek, a Hívő, az LMBTQI a gyerekem! és a Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák. Budapesten kívül Debrecenben, Kecskeméten és Szegeden voltak programok. Az egy hónapos programsorozatra több mint ezernégyszáz résztvevő volt kíváncsi, és több eseményt az interneten is élőben lehetett követni. Látogatóink száma megközelítette az 1500 főt. A programok listája elérhető itt.

2018

2018-ban hatodik alkalommal került sor az LMBT Történeti Hónapra. Február során összesen 48 program valósult meg, 26 helyszínen, s látogatóink száma megközelítette az 1600 főt. A programsorozatot Takács Judit szociológus, az MTA TK Szociológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója nyitotta meg, ahhoz kapcsolódva, hogy mai információink szerint Kertbeny Károly pont 150 évvel ezelőtt írta le először a "homoszexuális" kifejezést. Kertbeny élete és munkássága előtt a hónap során vándorkiállítással is tisztelegtünk. A programok témái az LMBT közösséggel összefüggő kifejezések kialakulásának ismertetésétől az amerikai homofil mozgalom, valamint az LMBTQI emberi jogok amerikai történetén, Faludy György homoerotikus költészetén, Edward Prime-Stevenson: Imre című regényének, valamint az 1906-09-es Harden-Eulenburg-ügynek a bemutatásán át a 30 éves Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálatig terjedtek. Olyan filmeket nézhetett meg a közönség a hónap során, mint a Hangyaboly, a Tom of Finland, A szex Einstenje, a Gyönyörű harcos, A homoszexuálisok előtt, valamint az Immacolata és Concetta. Budapesten kívül Debrecenben, Kecskeméten, Pécsett és Szegeden is voltak programok. A programok listája elérhető itt.

2017

2017-ben, az ötödik LMBT Történeti Hónapot Hadley Z. Renkin, a CEU Gender Studies Tanszékének tanára és a doktori program vezetője nyitotta meg, az Anker't-ben, mely után levetítettük az Egymásra nézve című filmet. A hónap során 40 programra került sor, közel 1000 fő részvételével, s Budapesten kívül Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon és Szegeden is voltak programok. A rendezvénysorozatba újonnan kapcsolódott be a Cifra LMBTQ Közösség (Kecskemét) és a Karinthy Színház. Megemlékeztünk egyebek mellett a 25 éves VándorMások túracsoportról és a Pink Piknikről, a 20 éves Budapest Pride Felvonulásról és a 15 éves GBME-ről, Nádasdy Ádám 70. születésnapjáról, s első alkalmmal tartottunk Wikipédia-szerkesztő maratont az LMBT Történeti Hónap jegyében. Foglalkoztunk a filmtörténet LMBT karaktereivel, a HIV-stigmatizáció történetével, a többszerelműség 19. századi jelenlétével, a "levendula veszedelemmel" és ennek megjelenésével az amerikai drámákban, Oscar Wilde-dal és Stephen Fry-jal, a brit irodalom kultikus alakjaival, beszélgettünk a Vadnarancsok II. című kötet szerzőjével, Géczi Jánossal, s olyan filmeket mutattunk be, mint A lánykirály, a Christopher és a német fiúk, a Portyán, a Mr. Tűsarok és a Milk. A programok listája elérhető itt.

2016

2016-ban negyedik alkalommal került sor az LMBT Történeti Hónapra, melynek során 46 programra mehettek el az érdeklődők, a résztvevők száma pedig megközelítette az 1400 főt. A programsorozat megnyitója a Toldi Moziban volt: A dán lány cím film vetítéséhez kapcsolódóan az LMBT Történeti Hónapot Susan Stryker amerikai történész, társadalmi nemek szakértő, a transznemű történelem és a queer tudományok elismert kutatója, az Arizonai Egyetem docense nyitotta meg, aki a Közép-európai Egyetemen is előadást tartott. Budapesten kívül Debrecenben is voltak programok. A programsorozatba olyan új szervezetek/csoportok kapcsolódtak be, mint az El Kazovszkij Alapítvány, a GBME, a Magnum szauna, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézete, a Poliamória Magyarország, továbbá az Izraeli Kulturális Intézet, valamint a Brit és a Norvég Nagykövetség. Megemlékeztünk egyebek mellett Romsauer Lajosról és a Homérosz Egyesületről, a 15 évvvel korábban történt Sziget-ügyről, az Önazonos című rádióműsorról, s olyan filmeket vetítettünk le, mint a Salmonberries, az Yves Saint Laurent, az Eltitkolt évek, a Meleg Férfiak, Hideg Diktatúrák, A Ritz fürdőház, A titkos klub, valamint az egyetlen meleg témájú NDK-s film, a Coming out. A programok listája elérhető itt.

2015

2015-ben harmadik alkalommal került sor az LMBT Történeti Hónapra. Február során összesen 38 program várta az érdeklődőket, összlátogatóink száma pedig meghaladta az 1700 főt. A vidéki helyszínek száma tovább bővült egy Csobánkára kihelyezett programmal. 24 együttműködő partnert vontunk be a programsorozatba, amelybe újonnan a Civil AIDS Fórum, a Civil Művek Közművelődési Egyesület, a Mozaik Közösség és a Történelemtanárok Egylete is bekapcsolódott. Beszélgetéseket tartottunk történeti eseményekről, a magyar mozgalmi élet kezdeteiről, és kiemelt témaként jelent meg – a koncentrációs táborok felszabadulásának 70. évfordulója kapcsán – a meleg holokauszt kérdése. Ennek apropóján a programsorozatot Günter Grau történész nyitotta meg, mely után levetítettük a 175. paragrafus című dokumentumfilmet. Kiállítottuk Zorro de Biancónak az első Történeti Hónap promófilmjében megjelenő, ismert magyarországi LMBT személyeket ábrázoló portréit, valamint ekkor került bemutatásra a Meleg férfiak hideg diktatúrák című dokumentumfilm is. További beszélgetések, előadások, filmvetítések, azonos nemű táncest, buli és LMBT témájú városnézés is várta az érdeklődőket. A programok listája elérhető itt.

2014

2014-ben már 43 programra került sor, összlátogatóink száma pedig meghaladta a 2000 főt. A vidéki helyszínek száma – Miskolc és Szeged után – tovább bővült egy Tahitótfalura kihelyezett programmal. Közel húsz együttműködő partnert vontunk be a programsorozatba, amelyben az LMBT szervezetek mellett többek között a BUPAP (Budapesti Aszfaltprojekt), a Közép-európai Egyetem, a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ szekciója és az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézete is részt vett. A megnyitón – a húsz évvel korábbi Szivárvány-ügy kapcsán – Kis János filozófus mondott beszédet. A programsorozat keretében előadást tartott Jeffrey Weeks, az LMBT történelem ismert kutatója is. Beszélgetéseket tartottunk történeti eseményekről, a magyar mozgalmi élet kezdeteiről, irodalomról, pszichológiáról, a rendszerváltás előtti életről, akkori találkozási lehetőségekről. Filmvetítések, könyvbemutató, azonos nemű táncest, kvíz és társasjátékok, sportprogram, buli és LMBT témájú városnézés is várta az érdeklődőket. A programok listája elérhető itt.

2013

A Labrisz Leszbikus Egyesület és a Háttér Társaság 2012-ben csatlakozott az LMBT Történeti Hónap kezdeményezéséhez, mikor két-két aktivistával részt vettünk egy workshopon Ljubljanában. A skót rendezvénysorozatot koordináló LGBT Youth Scotland, az Európai Bizottság támogatásával, az Engaging Hearts and Minds – Changing Attitudes Project nevű kétéves projekt keretében nyolc európai országot (2012: Szlovákia, Szlovénia és Románia; 2013: Magyarország, Csehország, Írország, Litvánia és Hollandia) vont be, hogy megszervezzék az első LMBT Történeti Hónapjukat. 2013 februárjában nem csak megidéztük Magyarország LMBT történelmét, hanem új fejezetet is írtunk ahhoz: közel harminc program valósult meg Budapesten, Szegeden és Miskolcon az LMBT Történeti Hónap jegyében. A rendezvénysorozat nagyon változatos volt a témák és a programtípusok tekintetében: voltak beszélgetések a zenetörténetről, irodalomról, pszichológiáról, a magyar mozgalmi élet kezdeteiről, a rendszerváltás előtti időszakról, az első fesztiválokról, találkozási lehetőségekről is. Utóbbiak felfedezésére nem csak szóban adódott lehetőség: azok, akik nem riadtak el a februári időjárástól, történelmi séta keretében járhatták végig a főváros kultikus, LMBT vonatkozású helyeit. Megvalósultak filmvetítések, könyvbemutató, azonos nemű táncest, alkotói műhely, kvíz és társasjátékok, sport program és buli is. A Történeti Hónapot Makk Károly, az Egymásra nézve című leszbikus témájú film rendezője nyitotta meg. A programok listája elérhető itt.