A KerMel estje olyan emberek történeteit mutatja be, akik nem fogadták el azt a tévhitet, hogy a melegség és a keresztény hit kizárják egymást. Levetítjük Balla Dávid Péter „Isten együtt örül velem” című rövid dokumentumfilmjét, amely egy meleg ifjúsági lelkész előbújásáról szól.
2018 programjai
február 12. (hétfő)
február 13. (kedd)
150 évvel ezelőtt, 1867-ben született Magnus Hirschfeld német szexológus, a világ első homoszexuális szervezete, a Tudományos-humanitárius Bizottság, valamint a berlini Szexuáltudományi Intézet alapítója. Az ő életét és munkásságát mutatja be Rosa von Praunheim filmje. A vetítés után Szegedi Gábor történésszel beszélgetünk.
A filmet német nyelven, magyar felirattal vetítjük.
február 15. (csütörtök)
Tizenegy magyar nő (45 és 70 év között) beszél arról, milyenek voltak eltitkolt éveik: hogyan fedezték fel identitásukat, hogyan próbálták magukat megnevezni. Aztán minderről hallgatni a családjuk, tágabb környezetük előtt. Társra-találásról, közösségük megtalálásáról, barátságokról.
Talabos Dávidné dr. Lukács Nikolett előadása az LMBTQI emberi jogok történetét mutatja be ismert jogeseteken keresztül az Egyesült Államokban, a gyarmatosítás korától a 19. század végéig, a melegmozgalmak kialakulásáig. Az előadás után kérdésekre van lehetőség.
1924-ben alapították meg az első amerikai homoszexuális szervezetet Chicagóban. Mi jellemezte az ún. homofil mozgalom korát? Mi minden történt a negyvenes, ötvenes, hatvanas években? Milyen fontos események előzték meg a nagyhatású Stonewall-lázadást? Hanzli Péter történész előadása.
A „Gyönyörű harcos” (Beautiful boxer) című 2003-as, megtörtént eseményeket feldolgozó thaiföldi film Parinya Charoenpholról, a muay thai harcosról szól. A film kisfiúkorától kezdve követi nyomon történetét, amikor rúzsozta magát és virágokat viselt, egészen szenzációs kick-box karrierjéig, végül a saját szexualitásával való szembesüléséig, mely végül a nemi helyreállító műtéthez vezetett.
február 16. (péntek)
Buzi vagy homoszexuális? Hol nyílt a Molly Klub? Kik voltak a tribádisták, és az uránisták? Kire mondták, hogy kenguru, titkosilona, öcsigörl? Milyen a butch nő? Kik a lipstick leszbikusok és a szakállas lányok? Élhet bárki levendula-házasságban? Mióta gay a meleg?
1924-ben alapították meg az első amerikai homoszexuális szervezetet Chicagóban. Mi jellemezte az ún. homofil mozgalom korát? Mi minden történt a negyvenes, ötvenes, hatvanas években? Milyen fontos események előzték meg a nagyhatású Stonewall-lázadást? Hanzli Péter történész előadása.
február 17. (szombat)
Érdekel, hol zajlott az LMBTQ közösség élete a dualizmus alatt, vagy éppen az államszocializmus idején a fővárosban? A Háttér Társaság és a Hosszúlépés. Járunk? sétája Budapest ismerős helyszíneit mutatja be, melyekről sokszor nem is gondolnánk, hogy LMBTQ személyiséghez vagy eseményhez kötődnek.
február 19. (hétfő)
Miért jelennek meg a magyarok a 19. század végén, például Oscar Wilde meleg témájú műveiben? Miért Magyarországon játszódik az első, happy enddel záruló angol nyelvű melegregény? Az előadás ezekre a kérdésekre ad választ az amerikai szerző, Edward Prime-Stevenson Imre című regényének segítségével. Bojti Zsolt, az ELTE ITDI doktoranduszának előadása.
Szervező: Háttér Archívum