A rendezvénysorozat eszmei háttere
Az LMBT Történeti Hónap a magyar és külföldi LMBT múltról és a kisebbség tagjai által létrehozott értékekről szól, amelyek jelentős része láthatatlan maradt. A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek mindig is részei voltak az ország és a világ történelmének; jelenlétükkel, tevékenységükkel alakították annak sorsát még akkor is, ha mindezt valós életük, identitásuk elfedése közben kellett tenniük. A rendezvénysorozat az LMBT emberek történelemben való jelenlétét kívánja megmutatni, ugyanakkor fontos szerepe van az LMBT közösség építésében is.
Kiemelt céljaink:
- rámutatni az LMBT emberek történelmi, kulturális és művészeti jelenlétére;
- felhívni a figyelmet azokra az értékekre, melyeket az LMBT csoport tagjainak köszönhet a társadalom;
- ismeretterjesztést, vitákat és beszélgetéseket folytatni;
- megszólítani azokat, akik érdeklődnek a történelem, a kultúra, a művészetek iránt, és ösztönözni őket arra, hogy mindezeket LMBT kontextusban is fedezzék fel.
A rendezvénysorozattal különböző történetek felfedezésére szeretnénk teret biztosítani, amelyek lehetnek személyesek, történelmiek vagy valamilyen művészethez kapcsolódók. A kapcsolódási pontok felmutatása által reméljük, hogy az összetartozás érzése nemcsak az LMBT emberekben erősödik majd, hanem szélesebb körben is felismerik, hogy az LMBT embereket érintő kérdések az egész társadalmat is érintik.
A Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Történeti Hónapot Rodney Wilson középiskolai tanár rendezte meg elsőként 1994-ben, az Egyesült Államokban. Az ötletet 2004-ben vette át az Egyesült Királyság, két évvel később Skócia is csatlakozott, majd őket fokozatosan több és több ország követte.
Magyarországi tapasztalatok
Magyarországon 2013 februárjában rendeztük meg első alkalommal a programsorozatot: közel harminc eseményt szerveztünk Budapesten, Szegeden és Miskolcon. Az LMBT Történeti Hónap azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül. 2015-ben, a harmadik rendezvénysorozat alkalmából már 37 programra került sor, összlátogatóink száma pedig meghaladta az 1700 főt. Az elmúlt tíz évben közel ötven együttműködő partnert vontunk be a programsorozatba, amelyben az LMBT szervezetek mellett többek között a Blinken OSA Archívum, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, a Hosszúlépés! Járunk?, az Izraeli Kulturális Intézet, a József Attila Kör, a Közép-európai Egyetem, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézete, a Rádió 9, a Szerb Színház, a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Történelemtanárok Egylete is részt vett.
2013-ban Makk Károly, az Egymásra nézve című leszbikus témájú film rendezője, 2014-ben Kis János filozófus, az ún. Szivárvány-ügyben felszólaló közéleti személyiség, 2015-ben pedig Günter Grau, a meleg holokauszt világhírű kutatója nyitotta meg a programsorozatot. 2016-ban, A dán lány című filmhez kapcsolódóan Susan Stryker amerikai történész, társadalmi nemek szakértő, a transznemű történelem kutatója volt a megnyitó személy, 2017-ben Hadley Z. Renkin, a CEU Gender Studies Tanszékének tanára, 2018-ban Takács Judit szociológus, történész, az MTA TK Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa nyitotta meg a programsorozatot, 2019-ben, a Stonewall-lázadás 50. és a rendszerváltás 30. évfordulójához kapcsolódva Tölgyessy Zoltán (Miss Mandarin) és Petróczi Zoltán (Lady Dömper) transzvesztita előadóművészek mondtak beszédet. 2020-ban Neil McKenna brit meleg aktivista, újságíró és író, Oscar Wilde egyik legnépszerűbb életrajzának szerzője nyitotta meg a programsorozatot, 2021-ben, a Covid-járványra való tekintettel online rendeztük meg a programokat; a megnyitón a Mások újság hivatalos elindulásának 30. évfordulójára emlékeztünk. 2022-ben, az Előbújó dokumentumok 2.0: LMBTQI+ történetek Közép- és Délkelet-Európában című kiállításhoz is kapcsolódva, az Out in East Berlin – Leszbikusok és melegek az NDK-ban című dokumentumfilm egyik rendezője, Jochen Hick nyitotta meg a rendezvénysorozatot.
Az elmúlt években beszélgetéseket és előadásokat tartottunk jelentős LMBT történeti eseményekről és ismert LMBT történelmi személyekről, a magyarországi és külföldi LMBT mozgalmi élet kezdeteiről, az egyház és a pszichológia megítélésének változásairól, az LMBT emberek filmekben való megjelenéséről, meleg és leszbikus politikusok coming out-járól, valamint az LMBT történelem iskolai oktatásban való megjelenésének lehetőségeiről is. A programsorozat részeként tartottunk filmvetítéseket, rendeztünk táncesteket, színházi előadásokat, sporteseményeket és bulikat is. Az első LMBT Történeti Hónapra készültek Zorro de Bianco ismert magyar LMBT személyeket ábrázoló grafikái, amelyekből 2015-ben nagysikerű kiállítást rendeztünk.
2020-ban a Szimpozion Egyesület is csatlakozott a programsorozat szervezéséhez. 2023 óta az LMBT Történeti Hónapra márciusban kerül sor.
A koordináló egyesületek
A Háttér Társaság a legrégebbi, jelenleg is működő magyar LMBT szervezet. Alapítása, 1995 óta célja, hogy megvédje az LMBT emberek jogait, fellépjen az LMBT embereket érintő diszkrimináció ellen, LMBT embereket segítő szolgálatokat működtessen, felhívja a szakmai és a politikai közvélemény figyelmét az LMBT emberek problémáira, oldja a velük kapcsolatos sztereotípiákat és előítéleteket, valamint archívuma révén hozzájáruljon az LMBT kultúra és történelem ápolásához, megismertetéséhez.
A Labrisz Leszbikus Egyesület 1999-ben alakult, Magyarország első és eddig egyetlen leszbikus szervezete. Legfontosabb célja a leszbikus, biszexuális és transznemű nők önelfogadásának és láthatóságának erősítése, a társadalmi előítéletek oldása, valamint a leszbikus kultúra feltárása és megismertetése. E célok megvalósítása érdekében az egyesület közösségi és kulturális eseményeket szervez, kiadványokat jelentet meg, és oktatási programot működtet.
A Szimpozion Egyesület 2002-ben alakult. Célja az LMBTQI fiatalok közösségének szervezése emberi fejlődésük és jóllétük, társadalmi szerepvállalásuk érdekében. E célok érdekében szervezi és fenntartja egyebek mellett a Szimpozion Klubot, kölcsönkönyvtár, a Meleg szemmel videoblogot, fő szervezője a Melegség és megismerés programnak, részt vesz az LMBTQ-Keresztény Párbeszéd Műhely tevékenységében, igaz történeteket gyűjt és tesz közzé, valamint kirándulásokat és szabadidős programokat szervez.
További információkat és aktuális híreinket Facebook-oldalunkon is meg lehet találni.