A másfél órás kreatív, szocio - dokumentumfilm azt mutatja be, milyen volt a rendszerváltozás előtt Magyarországon meleg férfiként élni. A témának négy fiatal meleg srác ered a nyomába. Hét idős meleg férfi személyes élményei, a kikért titkosszolgálati akták, a mai társadalmi és jogi környezet tükrében értelmezik az elmúlt 50 évet. Idős meleg férfiak generációjával foglalkozó film a mai napig nem készült. A készítők fontosnak tartották ezeket az élettörténeteket megörökíteni, mielőtt azokat a 60 körüli meleg férfiak magukkal viszik. A történetek jelentős része épp a külvilággal való ütközések, a félelmek, önalávetések vagy szembefordulások dokumentuma. A személyes és kulturális réteg ily módon egymásba íródik. Az interjúalanyok visszaemlékezésén keresztül a fiatal meleg generáció és a többségi társadalom visszaemlékezése is alakul. Az idősebbek történeteire a fiatalok reagálnak, saját történeteikkel, véleményükkel megkapjuk a „melegnek lenni - egykor és most” időbeli és térbeli dinamikáját. A néző alapvetően két dologgal szembesülhet: alig tud valamit ezekről az élettörténetekről, a hazai meleg történelemről, illetve azzal, hogy az egyént és a közösséget megnyomorító személyes és hatalmi technikáknak - közömbösségével vagy éppen közreműködésével- ő is részese volt.
Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák (Rendező:Takács Mária)
(1 óra 38 perc• Doku, Dráma, Történelem, Életrajz)
Időpont: 18:30 (frissitők, köszöntők)
19:15 (filmvetítés)
A nagy érdeklődésre való tekintettel kérem, regisztráljon az esemény Eventbrite oldalán (a Register, majd a Checkout feiratra kattintva lehet megadni a regisztráció adatait):
A film rövid trailere és összefoglalója: https://www.youtube.com/watch?v=6p9kRj5qqAw
-------------------
Time: 6:30 pm (reception, welcoming remarks)
7:15pm (start of film screening)
Due to the high interest, please register at the event’s Eventbrite link:
Short synopsis of the film:
https://www.youtube.com/watch?v=6p9kRj5qqAw
HOT Men COLD Dictatorships (Directed by Mária Takács)
(1 hr 38 min • Documentary, Drama, History, Biography)
A feature documentary is dealing with the personal dramas of gay men living in communist Hungary. Has the situation of gay men improved since the fall of communism or homophobia is even worse today?
HOT Men COLD Dictatorships is the first documentary produced in the region that deals with the generations of older and younger gay men. The filmmakers felt that it is important to preserve these life stories now while they still have the opportunity to interview the older members of the Hungarian LGBT community. It is also exciting how the young generation, who appear in the film as the investigators discuss what they hear through their personal experiences and via interpreting social conventions.