A Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezet vezetői

LMBT történeti évfordulók 2024

2024-ben is számos LMBT vonatkozású hazai és külföldi esemény, valamint jelentős személyiségek születésének vagy halálának kerek évfordulójára emlékezünk. Hogy csak néhányat emeljünk ki: idén emlékezünk Kertbeny Károly osztrák-magyar fordító, újságíró születésének 200., Truman Capote amerikai író születésének századik, Pedró Almodóvar spanyol filmrendező születésének 75. vagy éppen Derek Jarman angol filmkészítő halálának 30. évfordulójára. Olyan további kerek évfordulók is lesznek 2024-ben, mint az első amerikai melegszervezet alapításának 100., az első nyíltan meleg amerikai politikusok megválasztásának 50., az első telefonos meleg segélyvonal elindulásának 40. vagy a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezet megalapításának 30. évfordulója. Ezen évfordulókat gyűjtöttük össze nektek, mely összeállítás reményeink szerint a 2024. évi LMBT Történeti Hónap programjainak megszervezéséhez is ötleteket adhat.

200 évvel ezelőtt

1824. február 28-án megszületik Kertbeny Károly bibliográfus, újságíró, a „homoszexuális” és a „heteroszexuális” kifejezések megalkotója.

1824. április 19-én meghal Lord Byron skót biszexuális költő.

150 évvel ezelőtt

1874. január 25-én megszületik W. Somerset Maugham angol meleg regényíró, elbeszélő és drámaíró.

1874. február 3-án megszületik Gertrude Stein Párizsban élő amerikai leszbikus költő és író, műgyűjtő, Alice B. Toklas párja.

1874. május 1-én megszületik Romaine Brooks amerikai leszbikus festő.

1874. november 14-én megszületik Adolf Brand német kiadó, aktivista, a világ első meleg újságja, a Der eigene alapítója.

1874-ben megjelenik a Csemegi-kódex néven ismert büntető törvénykönyv tervezete, mely egy év börtönnel büntette volna a férfiak közötti kapcsolatot (a törvénykönyvet 1878-ban fogadták el).

125 évvel ezelőtt

1889. február 13-án megszületik Leontine Sagan osztrák-dél-afrikai leszbikus színházi és filmrendező, színésznő.

1889. február 28-án megszületik Vaszlav Nizsinszkij lengyel származású, orosz-francia meleg balett táncos, koreográfus.

1889. április 26-án megszületik Ludwig Wittgenstein osztrák meleg filozófus.

1889. július 5-én megszületik Jean Cocteau francia meleg költő, író, festő, színész és filmrendező.

1889 novemberében, csalás vádjával letartóztatják Vay Sándort, akiről a nyomozás során derül ki, hogy biológiai neme szerint nő.

130 évvel ezelőtt

1894-ben először jelenik meg magyarul Richard Krafft-Ebing német-osztrák orvos Psychopatia Sexualis című munkája.

100 évvel ezelőtt

1924. január 9-én megszületik Szergej Paradzsanov örmény (szovjet) filmrendező, aki homoszexualitása miatt többször is ült börtönben.

1924. szeptember 30-án megszületik Truman Capote amerikai meleg író, forgatókönyvíró, az Álom luxuskivitelben és a Hidegvérrel szerzője.

1924. augusztus 2-án megszületik James Baldwin amerikai meleg regény- és drámaíró, esszéista, költő és emberi jogi aktivista, a Giovanni szobája szerzője.

1924. november 10-én megszületik Phyllis Lyon amerikai aktivista, Del Martin párja, a Bilitis lányai nevű szervezet alapítója.

1924-ben megalakul az első amerikai melegjogi szervezet, a Society for Human Rights (Társaság az Emberi Jogokért) Chicagóban, Henry Gerber vezetésével.

1924-ben Panama, Paraguay és Peru eltörli a homoszexualitás büntethetőségét.

1924-ben mutatják be Carl Theodor Dreyer német rendező Mikaël című meleg témájú némafilmjét.

1924-ben megjelenik André Gide francia író Corydon című meleg témájú alapműve, amely négy szókratészi párbeszédből áll a homoszexualitásról.

1924-ben megjelenik az első publikáció Csehszlovákiában, amelyet egy magát homoszexuálisnak valló személy, František Jelínek írt, Homoszexualitás. A tudomány tükrében (Homosexualita. Ve světle vědy) címmel.

90 évvel ezelőtt

1934. június 29-én volt a „hosszú kések éjszakája”, az NSDAP-n belüli véres leszámolás. Ezen a napon letartóztatják a közismerten homoszexuális Ernst Röhm-öt is, és mivel nem hajlandó öngyilkosságot végrehajtani, kivégzik.

1934-ben Uruguay megszünteti a homoszexualitás büntethetőségét.

80 évvel ezelőtt

1944 végén, Kőszegen elkészül a Szálasi-kormány családjogi törvény tervezete. A nyilas törvényjavaslat, amely kasztrálással büntetné a homoszexuálisokat, nem lép érvénybe.

1944-ben Svédország megszünteti a homoszexualitás büntethetőségét.

1944-ben megjelenik Thurzó Gábor Nappalok és éjszakák című regénye, amely egy Sopronba érkező tanár és a színtársulat bonvivánja kapcsán meleg szálat is tartalmaz.

75 évvel ezelőtt

1949. szeptember 1-én megszületik Leslie Feinberg amerikai leszbikus és transznemű aktivista, író, a Kőkemény szerzője.

1949. szeptember 2-án megszületik Frank Ripploh német filmrendező, a Taxi zum Klo című meleg témájú film rendezője.

1949. szeptember 24-én megszületik Pedró Almodóvar spanyol meleg filmrendező, író, forgatókönyvíró, az Oscar-díjas Mindent anyámról és Beszélj hozzá alkotója.

1949. november 6-án megszületik Brad Davis amerikai színész, a Midnight Express (1978) és a Querelle (1982) című meleg témájú filmek főszereplője.

70 évvel ezelőtt

1954 elején Franciaországban létrejön az első homofil csoport, Arcadie néven André Baudry, volt szeminarista és filozófiaprofesszor vezetésével.

1954. június 7-én öngyilkosságot követ el Alan Turing brit matematikus, 18 hónappal azután, hogy választás elé állították: homoszexualitása büntetéseként két év börtönt vagy libidó-csökkentő hormonkezelést vállal.

1954 szeptemberében megalakul az ún. Wolfenden-bizottság, amely a közös beleegyezésen alapuló homoszexuális kapcsolatok büntethetőségének kérdésével foglalkozik az Egyesült Királyságban.

1954-ben megszűnik a New York-i Veteránok Jótékony Egyesülete (Veterans Benevolent Association; VBA), az első, meleg veteránok által alakított szervezet a világon.

60 évvel ezelőtt

1964. szeptember 19-én tartják az első LMBT-jogi tüntetést a világon. Egy kisebb csoport – Jack Nichols vezetésével – New Yorkban, a Whitehall Street Induction Center előtt demonstrál táblákkal.

50 évvel ezelőtt

1974. március 29-én meghal Karl Maier svájci színész, aktivista, a Der Kreise nevű LMBT-klub és újság vezetője.

1974 novemberében először választanak meg nyíltan LMBT politikust: Kathy Kozachenko az Ann Arbor-i önkormányzat képviselője, Elaine Noble pedig a massachusettsi törvényhozás képviselője lesz.

1974-ben Fritz Klein amerika aktivista megalapítja a Biszexuális Fórumot, a világ első kifejezetten biszexuális szervezetét.

1974-ben Ohio állam hatályon kívül helyezi a szodómiára vonatkozó törvényt.

1974-ben Londonban elindul az első telefonos meleg segélyvonal (London Gay Switchboard).

1974-ben Robert Grant megalapítja az American Christian Cause („Amerikai Keresztény Ügy”) nevű szervezetet, amelynek elsődleges célja a „melegek nyomulásának” megakadályozása: ez az amerikai modern keresztény jobboldal mozgalom indulása.

1974-ben másodszorra ítélik börtönbüntetésre homoszexualitása miatt Szergej Paradzsanov szovjet filmrendezőt.

1974-ben megnyitja kapuit, Joan Nestle és Deborah Edel leszbikus pár New York-i lakásában a „Leszbikus Herstory Archívum”.

1974-ben mutatják be a Rocky Horror Picture Show és a Nagyon természetes dolog című filmeket.

40 évvel ezelőtt

1984. május 19-én a Vidám Színpadon bemutatják az Őrült nők ketrece című színdarabot, Horváth Tivadar rendezésében, Agárdy Gábor és Gálvölgyi János főszereplésével.

1984. június 25-én AIDS következtében meghal Michel Foucalt francia filozófus, történész, A szexualitás története című nagyívű mű szerzője.

1984. június 30-án Londonban létrejön a Melegek és Leszbikusok a Bányászokért nevű csoport.

1984-ben Chris Smith újonnan megválasztott brit munkáspárti parlamenti képviselő bejelenti melegségét; ezzel ő az első nyíltan meleg képviselő az Egyesült Királyságban

1984-ben a massachusettsi szavazók újraválasztják Gerry Studdsot, Laguna Beach polgármesterét, annak ellenére, hogy előző évben felvállalta homoszexualitását.

1984-ben létrejön az Argentin Homoszexuális Közösség (Comunidad Homosexual Argentina, CHA), egyesítve az addigi különböző LMBT csoportokat.

1984-ben Ten Percent Club néven megalakul az első leszbikus és meleg szervezet Hongkongban.

1984-ben bemutatják a Harvey Milk ideje című dokumentumfilmet, mely 1985-ben Oscar-díjat is kap.

1984-ben megjelenik a Furcsa párok: A homoszexuálisok titkai nyomában című könyv, Erőss László tollából.

30 évvel ezelőtt

1994. január 24-én öngyilkosságot követ el Yves Navarre francia meleg író, A vágyott idő nyomában szerzője.

1994. február 19-én AIDS következtében meghal Derek Jarman angol meleg filmrendező.

1994. április 10-én megalakul a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezet, amelyet a bíróság nem jegyez be. A döntés hatására tiltakozás kezdődik.

Az 1994-es országgyűlési kampányban az SZDSZ-es Fodor Gábort ábrázoló plakátokra BUZI feliratot firkálnak.

1994. május 5-én a Magyar Narancs kérdőívet küld a miniszterelnök-jelölteknek, melynek egyik kérdése: 6. Ön szerint házasodhatnának-e Magyarországon a homoszexuálisok? A válaszok: MSZP: Nem. Orbán: A homoszexuálisok megkülönböztetését a lehető legszűkebb körre korlátoznám, ám bizonyos megkülönböztetés ma még elkerülhetetlen. Tehát élettársi viszony – igen, örökbefogadás – nem. Kuncze: Velem semmiképpen. Surján: Nem.

1994. augusztus 12-én meghal Manfred Salzgeber német meleg színész, filmkészítő, a berlini filmfesztivál Teddy-díjának egyik alapítója.

1994. szeptember 11-én a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért kezdeményezésére a Zugliget egyik kirándulóhelyére, a Harangvölgybe hirdetik meg a Pink Pikniket.

1994. december 24-én AIDS következtében meghal John Boswell brit meleg történész, a kereszténység és melegség témájának egyik leginkább elismert kutatója.

1994-ben létrejön az Óvegylet Alapítvány, a 90-es évek egyik legfontosabb HIV-szervezete.

1994-ben az Amerikai Orvosok Szövetsége cáfolja a homoszexualitás gyógyíthatóságát.

1994-ben Kanada menedékjogot biztosít azon melegek és leszbikusok számára, akikre hazájukban üldözés várna.

1994-ben Németország hatályon kívül helyezi a 175. paragrafust.

1994-ben megjelenik Cserkuti Dávid Szuper Alakok Regénye című, HIV-témájú képregénye, mely Magyarországon elsőként dolgoz fel részben meleg témát.

1994-ben bemutatják a Priscilla - A sivatag királynőjének kalandjai, a Pap, az Eper és csokoládé vagy a Coming Out Under Fire című filmeket.

1994-ben megjelenik magyarul Dominique Fernander francia szerző Ganümédész elrablása című meleg kultúrtörténeti könyve.

1994-ben megjelenik Miskolcon A szex bibliográfiája című kötet, Eszenyi Miklós és Bárányné Székely Tünde szerkesztésében, mely hangsúlyos LMBT-fejezetet is tartalmaz.

25 évvel ezelőtt

1999. május 8-án meghal Dirk Bogarde brit meleg színész, Az áldozat és a Halál Velencében című filmek főszereplője.

1999. június 25-én az Alkotmánybíróság 20/1999. sz. határozata diszkriminatívnak ítéli, hogy az azonos neműek esetében igen, különböző nemű testvérek esetében viszont nem büntetendő a fajtalankodás. Az AB először mondja ki, hogy a szexuális irányultság olyan „egyéb helyzet”, amelyre vonatkozik az Alkotmány hátrányos megkülönböztetést tiltó paragrafusa.

1999. július 1–4. között megrendezik a IV. Leszbikus-, Meleg-, Biszexuális- és Transznemű Fesztivált. A megnyitóra a Közép-európai Egyetemen kerül sor, a rendezvénysorozatot Pető Iván nyitja meg. A fesztiválon 42 filmet vetítenek, melyet 2 beszélgetés, 7 kiállítás, 4 parti és 2 egyéb program kísér. A felvonulásra július 3-án este a Közép-Európai Egyetem–Zrínyi u.–Bajcsy Zs. út–Károly krt.–Kossuth L. u.–Váci u.–Vörösmarty tér útvonalon kerül sor.

1999. november 9-én bejegyzik a Labrisz Leszbikus Egyesületet, az első magyarországi leszbikus szervezetet.

1999. november 21-én meghal Quentin Crisp amerikai író, színész, egykori modell.

1999-ben megszűnik a KesherGay – Zsidó Melegek Baráti Köre, korábbi nevén Szidra.

1999-ben megalakul az első vidéki meleg szervezet, a Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör (DAMKÖR). A szervezet egyetemi klubot, összejöveteleket és telefonszolgálatot tartott fenn Szegeden. Ők szervezik Szegeden és Budapesten is működő Csajkovszkij kört is.

20 évvel ezelőtt

2004. január 4-én a Károli Gáspár Református Egyetem Kari Tanácsa tanulmányi anyagot bocsát ki, miszerint homoszexuális irányultságú hallgatók a lelkészképzésben nem vehetnek részt. Magyar Bálint oktatási és Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter elítéli az egyetem gyakorlatát. A Háttér Társaság a Melegekért február 11-én pert indít.

2004. február 27-én Budapesten, a Parlament épületében tartják a Szocialista Ifjúsági Internacionálét. A program keretében ülésezik a LesBiGay munkacsoport is, köztük belga, svéd, finn, lengyel, román, szlovén, holland, német és új-zélandi LMBT politikusok részvételével. A munkacsoport határozatot fogalmaz meg az ENSZ-nek, melyben sürgetik a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetése elleni fellépést, illetve elítélik George Busht, amiért ellenzi az azonos neműek házasságkötését.

2004. május 17-től az azonos nemű párok házasságot köthetnek Massachusetts államban.

2004. július 1–4. között rendezik a IX. Leszbikus-, Meleg-, Biszexuális- és Transznemű Fesztivált. A megnyitóra a Művész moziban kerül sor, a programsorozatot Tabajdi Csaba nyitja meg.

2004. október 27-31. között Budapesten tartja 26. éves konferenciáját az ILGA. Megnyitó beszédében Göncz Kinga a regisztrált élettársi kapcsolat tervezett bevezetését említi.

2004 novemberében az amerikai választások alkalmával 11 államban népszavazást tartanak, mindenütt a melegházasságok hívei kerülnek kisebbségbe.

2004. december 5-én LMBT szervezetek Civil Zsibvásárt rendeznek a Kultiplexben, hogy az adományozás új formáját meghonosítva forrásokat teremtsenek működésükhöz.

2004. december 28-án meghal Susan Sontag amerikai leszbikus író, filmrendező, aktivista, Az AIDS és metaforái című kötet szerzője.

2004-ben Brazíliában elsőként Rio Grande do Sul-ban vezetik be a regisztrált partnerkapcsolat intézményét.

2004-ben Ausztrália betiltja az azonos neműek házasságát.

2004-ben Új-Zéland bevezeti a regisztrált partnerkapcsolat intézményét.

10 évvel ezelőtt

2014. január 6-án felfüggeszti az azonos nemű párok házasságkötését az amerikai legfelső bíróság Utah államban, ahol egy szövetségi bíró korábban megsemmisítette a melegfrigyek tilalmáról szóló alkotmánymódosítást, és a döntése ellen az állam fellebbezett.

2014. január 28-án úgy dönt az indiai legfelsőbb bíróság, hogy bűncselekmény marad a homoszexualitás Indiában, elutasítva a kormány és jogvédő aktivisták kérelmét az erről szóló törvény felülvizsgálatára.

2014 márciusában egy interjúban coming outol Kulka János színművész.

2014 májusában Szevasztok! Szavaztok? címmel plakát- és videókampányt indít a Magyar LMBT Szövetség, hogy a választásokon való részvételre buzdítsák az LMBT közösség tagjait.

2014. június 18-án megszavazza az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt a luxemburgi parlament, a jogszabály megteremti az azonos nemű párok örökbefogadási jogát is.

Megosztás