Donáth László

lelkész, publicista, politikus

(Budapest, 1955. december 5. – ) Evangélikus lelkész, publicista, politikus. 1994 és 2010 között a Magyar Szocialista Párt jelöltjeként országgyűlési képviselő. Közéleti pályafutása mellett az Aranyág Alapítvány kuratóriumának elnöke.Donáth Ferenc (1913–1986) politikus, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjának fia. 1988-ban került a csillaghegyi gyülekezethez, előbb kisegítő lelkészként, majd rövid idő után parókus lelkésszé avatták, ahol azóta vezeti az istentiszteleteket. Jelentős szerepe volt az azonos neműek viszonyát legitimizáló jogszabálytervezet kidolgozásában, végső soron a regisztrált élettársi kapcsolat intézményének bevezetésében.