Az LMBT Történeti Hónap rendezvényeinek házirendje
A Házirend hatálya
Az alábbi Házirend az LMBT Történeti Hónap rendezvényeire és programjaira érvényes.
A Házirendet mindig a rendezvény helyszínének házirendjével összhangban kell alkalmazni (ide értve például a zajkorlátozást, résztvevők életkorára vonatkozó korlátozást, járványügyi korlátozást, stb.).
A rendezvények célja
Az LMBT Történeti Hónap rendezvényeinek általános célja az LMBTQI+ közösség kulturális és történeti hagyományainak ápolása, a közösséget érintő kérdések megvitatása, a közösség erősítése egy kirekesztéstől mentes, nyitott, demokratikus és szabad társadalom létrehozásának elősegítése érdekében.
A programszervező
A Házirend hatálya alá tartozó rendezvényekért a programszervező a felelős. A jelenlévő felelős programszervező a rendezvény kezdetén egyértelművé teszi, hogy ő a felelős a rendezvényért.
A résztvevők
A rendezvény résztvevői kötelesek a Házirend szabályait és a rendezvény helyszínének szabályait egyaránt megtartani. A résztvevők részvételükkel vállalják, hogy nem tanúsítanak a rendezvény céljával ellentétes magatartást és elfogadják, hogy a programszervező jogosult a rendezvényen való részvételt megtagadni és onnan kizárni azokat, akik a Házirendet vagy a rendezvény helyszínének házirendjét megszegik.
Sajtónyilvánosság
A házirend hatálya alá tartozó rendezvények a programszervezők ellenkező rendelkezésének hiányában nem sajtónyilvánosak.
A részvétel megtagadása és a kizárás
A rendezvényen való részvétel megtagadása és a rendezvényről való kizárás a programszervező jogköre. Akitől a szervező a belépést megtagadta, nem jogosult a rendezvény helyszínére belépni és azon részt venni. Akit a szervező a rendezvényről kizárt, annak a rendezvény helyszínét azonnal el kell hagynia.
A szervező megtagadja a belépést attól a személytől, illetve kizárja a rendezvényről azt a személyt, aki az alábbi magatartások valamelyikét tanúsítja:
- a rendezvény céljával ellentétes olyan kijelentést tesz, mely alkalmas arra, hogy a rendezvény résztvevőiben félelmet keltsen (ideértve különösen a homofób, transzfób, rasszista, szexista kifejezéseket), aki fenyegetőzik, fenyegető, illetve erőszakos magatartást tanúsít (a továbbiakban együtt: kirekesztő fellépés);
- mások emberi méltóságát sértő, azt csorbító kijelentést tesz;
- a kirekesztő fellépést népszerűsítő, támogató vagy erre felhívó üzeneteket közvetítő jelképeket vagy feliratokat jelenít meg ruházaton, zászlón, matricán, plakáton, vagy más, a résztvevők és a rendezvényre belépni kívánók által látható módon;
- a Háttér Társaság Jövőképével és Küldetésével ellentétes szellemiségben szólal meg, nem tartja tiszteletben a rendezvény célját és emberi jogi fókuszát, a többi résztvevőt az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. § szerinti védett tulajdonsága (különösen a szexuális orientáció, nemi identitás, nemi önkifejezés, etnikai hovatartozás) miatt sértő vagy megalázó megjegyzésekkel illeti;
- a rendezvény célcsoportjával, az LMBTQ közösséggel szemben előítéletesen viselkedik;
- akadályozza, zavarja a rendezvény menetét, az esemény kereteit nem tartja tiszteletben - a rendezvény megzavarásának minősül különösen, ha a programszervező arról szóló döntését, hogy csak jelentkezés vagy más előzetes jelzés útján szólalhatnak fel a résztvevők, nem tartja tiszteletben, illetve megszegi;
- akadályozza további résztvevők érkezését a rendezvényre;
- a rendezvényt az épületen kívülről vagy belülről folytatott zavaró vagy félelemkeltő tevékenységgel, kirekesztő fellépéssel próbálja megzavarni (pl. kiabálás, dörömbölés, hangos zene vagy kihangosított beszéd, stb.);
- aki korábban hasonló rendezvényt megzavart;
- aki korábban nyilvánosan kirekesztő fellépést tanúsított az Ebktv. 8. § szerinti védett tulajdonsággal rendelkező személy vagy személyek csoportja ellen, vagy mások emberi méltóságát sértő, azt csorbító kijelentést tett;
- aki a rendezvény helyszínéről ki van tiltva.
A fentieken túl a programszervező bármikor szabadon dönthet úgy, hogy kizár egy résztvevőt, vagy megtagadja a belépést, amennyiben a rendezvény zavartalan lebonyolítása, vagy a többi résztvevő biztonsága, biztonságérzete szempontjából ezt indokoltnak tartja.
Kép- és hangfelvétel készítése
A programokon a programszervezőnek jogában áll felvételeket készíteni, illetve azokat a felvételeket a Háttér Társaság adatvédelmi szabályzata szerint megőrizni.