2023-tól március az LMBT történelem hónapja Magyarországon

2023-tól február helyett minden év márciusában rendezzük meg az LMBT Történeti Hónapot. Reményeink szerint a változtatás több lehetőséget ad változatos programok megszervezésére és a melegebb időre való tekintettel több szabadtéri esemény is megvalósulhat.

Tíz évvel ezelőtt, 2013-ban, amikor először rendeztük meg az LMBT Történeti Hónapot, a nemzetközi együttműködésben résztvevő országokban, Skóciától Magyarországon és Csehországon át Romániáig mindenhol februárban rendezték meg a programokat. Időközben nemzetközi szinten az év különböző hónapjaira került a programsorozat, így például a Brit-szigeteken továbbra is februárban van az LMBT Történeti Hónap, de például Olaszországban áprilisban, Kubában májusban, a történeti hónap szülőhelyén, az Amerikai Egyesült Államokban pedig az alapítástól kezdve októberben.

Az elmúlt években többször is felmerült a hazai programsorozat márciusra helyezése. A beérkezett visszajelzések alapján is úgy gondoljuk, hogy a változtatásnak köszönhetően több idő áll majd rendelkezésre a programszervező egyesületek, csoportok és magánszemélek számára az események előkészítésére, megszervezésére, a márciusi időpont a potenciális támogatóknak is megfelelőbb, valamint az első tavaszi hónapban nagyobb valószínűséggel lehet szabadtéri programokat, így például városi sétákat vagy performanszokat rendezni.

Reményeink szerint a változtatás mindenki megelégedésére fog szolgálni. Hamarosan közzétesszük felhívásunkat is, a 2023. évi LMBT Történeti Hónap programjaira vonatkozóan.

Az LMBT Történeti Hónap szervezői

Megosztás