LMBT történeti könyvajánló

Hamarosan itt a 6. LMBT Történeti Hónap. Az alkalomhoz kapcsolódva, összeválogattuk nektek az utóbbi egy-két év LMBT történeti témájú könyveit. Jó böngészést kívánunk, és találkozzunk a Történeti Hónap programjain!

Vidra Szabó Ferenc: Határmezsgyék vándorai - Trilógia - Árnyéklovag. Inkubátorgyerek. Észak vonzásában

Aposztróf, 2016

A három, egymásba fonódó regény szereplői megszállottan keresik helyüket, identitásukat, valóság és képzelet, élet és elmúlás határvonalán egyensúlyozva. Az Árnyéklovag főszereplője a szocializmus árnyékvilágának gyermeke, aki az elutasító, rideg vidéki közegből menekül a fővárosba, és aki végigjárja a sodródó értelmiségiek tipikus útját: újságárusítás, amatőr színjátszás, tüntetés, beszervezési kísérlet, majd biztos állás egy nevelőotthonban, később tanítás főiskolán. Kapcsolódását a környezetéhez mindvégig nehézségek kísérik, és mire kibékül azzal, hogy a saját neméhez vonzódik, megöregszik, egyedül marad. Az Inkubátorgyerek egy születése óta állami gondoskodásban felnőtt fiú útkeresésének reális alapokon álló, szürrealista elemekkel átszőtt története. Élete meghatározó élménye egy speciális otthonban eltöltött néhány év, ahonnan kikerülve végképp elveszettnek, gyökértelennek érzi magát. Miután kipróbálja az érzelmek nélküli szexualitás többféle módozatát, érdeklődése megszűnik a testi kapcsolatok iránt. Vágyaiban egykori osztálytársa, Valentin képe jelenik meg újra meg újra, akiről pontosan senki nem tudta, hogy inkább fiú volt, vagy inkább lány. Az Észak vonzásában című, harmadik részben a véletlen egymás mellé sodorja őket, lehetőséget kínálva a megnyugvásra, az egymásra találásra. Akár szövetségesek, barátok is lehetnének, ha időben megtanulták volna, hogy miként lehet megélni és kifejezni érzelmeiket.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Vidra_Szabo_Ferenc_Hatarmezsgyek_vandor&id=288263&type=22

 

Bob Schulz: Csapó! Tessék!

Aposztróf, 2016

Az Atlanti-óceán nyugati partján kikötött magyar emigráns igaz történetei, aki zöldségpucolóként kezdte, majd álmai megvalósítása során számos politikussal találkozott, és világsztárokkal dolgozott együtt. Mel Gibson, Samuel L. Jackson, Károly herceg, Shirley MacLaine, Zsigmond Vilmos, Faludy György, Szabó István, Bereményi Géza, Psota Irén, Andy Vajna és még sorolhatnánk azokat a neveket, akikhez barátság vagy éppen egy emlékezetes történet fűzi. A memoárban egy aranyos, 1956-os meleg szerelmi történet is megelevenedik.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Bob_Schulz_Csapo_Tessek_Szelfi_Tere&id=288446&type=22

 

André Aciman: Szólíts a neveden

Athenaeum, 2017

André Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Andre_Aciman_Szolits_a_neveden&id=302378&type=22

 

A túlélő árnyéka. Az El Kazovszkij-élet/mű

El Kazovszkij Alapítvány, Kieselbach Galéria, 2017

Az album a 2015 novemberében (nyolc évvel El Kazovszkij halála után) a Magyar Nemzeti Galériában megnyílt kiálltás anyagát tartalmazza - a tárlatot három hónap alatt több mint harmincezren láttak. A művész hagyatékát kezelő alapítvány kezdeményezésére mintegy négyszáz mű és több száz személyes tárgy került bemutatásra, de akkor nem volt mód dokumentálni a tárlatot. A jelentős közönségsiker abban is kifejezésre jutott, hogy sokan ajánlották fel segítségüket is a katalógushoz. A kiállítást eleve nem szántuk életmű- vagy emlékkiállításnak, inkább friss, kortársi szempontú újraértelmezésére törekedtünk - heterogén aspektusok egyidejű érvényesítésére, erős állításokon alapuló, feszes válogatásra, hatásos és látványos rendezésre. A kötet első felében található tanulmányok az életmű egy-egy - a kiállításon is bemutatott - aspektusát dolgozzák fel és számos új ismerettel, adattal és felismeréssel gazdagítják a művészről kialakult képet. A katalógus-rész szorosan követi a tárlat tizenkilenc számozott szekcióból álló szerkezetét. A reprodukciók közé illesztett szöveges kommentárok és El Kazovszkij-idézetek megkönnyítik a labirintus-szerű kiállítótér bejárását. Az utólagos szerkesztésnek köszönhetően nagy számban kerülhettek a katalógusba interieur-képek is, továbbá elérhetővé vált egy olyan újszerű online animációs program is, amely képes az eredeti térélmény valós idejű felidézésére.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=A_tulelo_arnyeka_Az_El_Kazovszkij_elet&id=293111&type=22

 

Julie Kavanagh: Rudolf Nureyev

Európa, 2016

Rudolf Nureyev (1938–1993), a balett első nemzetközi szupersztárja úgy táncolt, mint egy isten, de úgy viselkedett, mint egy szörnyeteg. A Bajkál-tó mellett született egy transz-szibériai expresszen, tatár szülőktől. Gyerekként egy baskír néptánccsoportban táncolt, ahol hamar felismerték tehetségét. A Kirov Balett tagjaként a híres Alekszandr Puskintól tanult, és erősen hatott rá Nizsinszkij és Sztanyiszlavszkij. A fél világ odafigyelt rá, amikor 1961-ben egy párizsi fellépés után a repülőtéren a francia rendőrök segítségével megszökött a szovjet biztonsági emberek elől, és menedékjogot kapott. Táncosként a szabad világban is a csúcsra került, és újrafogalmazta a férfi balett-táncos szerepkörét, amely nem merült ki többé a balerinák emelgetésében. A repertoár minden fontos klasszikus és modern szerepét eltáncolta, a színpadon a balett legnagyobb csillagai voltak a partnerei, és kapott szerepeket, amelyeket kimondottan neki írtak a koreográfusok. A közönséget nemcsak kivételes technikai virtuozitásával kápráztatta el, hanem varázslatos személyiségének kisugárzásával is. Dolgozott koreográfusként, szerepelt musicalben, filmekben, tévéműsorban, bemutatkozott karmesterként. Megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét. Julie Kavanagh-nak, az egykori balerinának ez már a második könyve a balett világáról. Volt művészeti szerkesztő a Harpers & Queen-nél, tánckritikus a The Spectator-nél, valamint a Vanity Fair és a The New Yorker londoni szerkesztője. Nureyevről írott életrajzának kritikusai szerint lenyűgöző portrét rajzol egy bonyolult személyiségű emberről; mint az anya, aki nagyon jól ismeri gyermeke hibáit, mégis végtelen szeretettel beszél róla.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Julie_Kavanagh_Rudolf_Nureyev&id=125002&type=22

 

Laurence Benaïm: Yves Saint Laurent

Európa, 2017

Ez a könyv - a divattervező első életrajza - annak az érzékeny fiúnak a története, akit erejét és törékenységét megidézve Misima "kötélidegzetű gyermeknek" nevezett, és aki tizenhárom évesen arról álmodott: Egy napon meghódítom Párizst, és fénylő betűkkel áll majd a nevem a Champs-Élysées-n!

Hogyan fér meg egy emberben a 21 évesen Christian Dior helyére lépő sötét öltönyös fiatalember és a Sept 1971-ben meztelenül pózoló világfija? A depressziós férfi, a vörös-arany dicsőség foglya és az ördögi provokátor, aki hatalmas botrányt kavar az Opiummal? Az YSL-birodalom felépítője és a Babylone utcai remete? A sivatagról, szabadságról álmodó örök gyerek és a fehér köpenyes maximalista, aki azért alkotott, hogy természetükből fakadóan eltűnő ruháknak adjon életet?

YSL bukása! A legpocsékabb bemutató Párizsban! Mi tagadás, határozottan és teljességgel förtelmes! Végtelenül ízléstelen, ocsmány, szélsőséges... - It's fantastic! Quelle Merveille! Milyen csodálatos! Őrült siker! Diadal! Yves Párizs bálványa! S ha kíváncsiak, hogyan csinálja? Nos, egy női arccal kezdem - vallja a szerelmes ördög -, mert az arc bája a titok, aztán egyszer csak érzem a színeket, a nő illatát, s mint mikor árnyékként átsiklunk egy álomvilágba, látom a ruhát: egy kis csillagpor, holdpor, kis szerelempor... és kész a varázslat… Laurence Benaim műve nem csupán YSL, az utolsó klasszikus életrajza és a divat története a múlt század közepétől napjainkig, hanem tisztelgés a szakma előtt, melyben az életművészet utolsó lángjai ragyognak.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Laurence_Benaim_Yves_Saint_Laurent_A_&id=292626&type=22

 

Virginia Woolf: Saját szoba

Európa, 2017

A huszadik század száz legfontosabb könyve között van számos lista szerint ez a karcsú esszé. Anélkül, hogy egyszer is használná a "feminizmus" kifejezést, Virginia Woolf alapművet írt a nők helyzetéről, lehetőségeiről, arról a ma már - úgy-ahogy, és legalábbis a világ jelentős részén - elfogadott, de akkor még sokak szemében eretnek gondolatról, hogy a nők is érnek ugyanannyit, mint a férfiak. "Az intellektuális szabadság anyagi tényezőkön múlik. És a nők mindig szegények voltak" - írja. Vagy: "Az irodalom nagy nőalakjait kizárólag a másik nemmel való kapcsolatukban ábrázolták. De milyen kicsiny része ez egy nő életének!" Egyesek feminista eltévelyedésnek tartották ezt az esszét, ma sokan a feminizmus alapműveként tisztelik és tanulmányozzák. Az biztos, hogy Virginia Woolf könnyed, csevegő hangon elemzi, mi mindenre van szükség a nők egyenjogúságához. És hogy miért fontos a saját szoba és a saját kereset. Ma, a huszonegyedik század elején megállapíthatjuk: hosszú utat tettünk meg azóta, nők is, férfiak is. Ma már nem ritkaság, ha egy nőnek van saját keresete, szobája, élete - és karrierje, sőt kiemelkedő intellektuális teljesítménye. Ennek ellenére Woolf könyve nemcsak irodalomtörténeti csemege, hanem a mai napig friss és elgondolkoztató írás - nemcsak nők, hanem férfiak számára is.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Virginia_Woolf_Sajat_szoba&id=292893&type=22

 

Sarah Waters: A szobalány

Gabo, 2017

Sue Trinder árva lány, akit Mrs. Sucksby gondjaira bíztak. Az asszony olyan szokatlan gyengédséggel nevelte Sue-t, mintha a sajátja volna. London egyik nyomornegyedének szívében lévő háza nemcsak nyűgös apróságok menedéke, akiket alkalomadtán ginnel csendesít le, hanem kisstílű tolvajok ideiglenes otthona is. Egy napon beállít az egyik legkedveltebb tolvaj, Gentleman. Az elegáns szélhámos csábító ajánlatot tesz Sue-nak: ha elnyeri a naiv, nemes hölgy, Maud Lilly mellett a szobalányi állást, és segít Gentlemannek a nő elcsábításában, megosztoznak majd Maud hatalmas örökségén, akit őrültté nyilváníttatnak és egész életére bezáratják egy bolondokházába. Sue elvállalja a feladatot, mert arra gondol, hogy az így szerzett pénzzel leróhatja a háláját a fogadott családjának a tőlük kapott kedvességért. Amikor azonban belekerül a dolgok sűrűjébe, kezdi megsajnálni tehetetlen áldozatát, és nem várt érzésekkel fordul Maud Lilly felé… De senki és semmi nem az, aminek tűnik ebben az izgalmakkal, meglepetésekkel és leleplezésekkel teli regényben.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Sarah_Waters_A_szobalany&id=292713&type=22

 

Ben Macintyre: Kém a csapatban

Gabo, 2015

Ügynök, kettős ügynök, sármőr és áruló. Kim Philby, az angol titkos szolgálat, az MI6 egyik vezetője a hidegháború idején, sok éven át elárulta a Szovjetuniónak a legtitkosabb angol-amerikai hadműveleti terveket, ezért sok bátor ember halála szárad a lelkén. Számos egyetemi társát szovjet ügynöknek szervezte be, ők voltak a híres „cambridge-i ötök”. Életét Moszkvában, a KGB oltalma alatt fejezte be. Hallatlanul izgalmas életrajz a 20. század egyik legnagyobb csalásáról.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Macintyre_Ben_Kem_a_csapatban_Kim_Ph&id=278579&type=22

 

Oliver Sacks: Mozgásban

HVG Könyvek, 2017

Amikor Oliver Sacks tizenkét éves volt, egy éles szemű tanára ezt írta a bizonyítványába: Sacks még sokra viheti, ha képes lesz féken tartani magát. Ma már tudjuk, hogy Sackset soha semmi nem volt képes féken tartani. A Mozgásban című önéletrajzi könyvét az első oldaltól ahol a motorkerékpárok és a sebesség iránti rajongó fiúként tűnik fel az utolsóig nyughatatlan energia hatja át. Miközben az élményeiről mesél hogyan élt a hatvanas évek elején kezdő neurológusként, drogproblémákkal küzdve Kaliforniában, majd New Yorkban, ahol egy krónikus betegek számára berendezett kórház eldugott termeiben egy rég elfeledett betegségre bukkant, azt is nyomon követhetjük, hogy a páciensei iránti elkötelezettség hogyan vált egyre inkább az élete meghatározó elemévé. Sacks leplezetlen őszintéséggel és humorral mutatja be, hogy ugyanaz a szenvedély hajtotta a fizikai kihívások során ha úszott vagy éppen súlyt emelt, mint az agy titkainak fáradhatatlan kutatása közben. Mesél romantikus és intellektuális szerelmi kalandjairól, a családja és a hazája elhagyása miatti bűntudatáról, a skizofrén bátyjával való kapcsolatáról és azokról az írókról és tudósokról Thom Gunnról, A. R. Lurijáról, W. H. Audenről, Gerald Edelmanről, Francis Crickről, akik hatással voltak rá. A Mozgásban egy páratlanul eredeti orvos és író története, aki megmutatta, milyen sokféle és alapvető módon határozza meg emberi mivoltunkat az agyunk működése.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Oliver_Sacks_Mozgasban_Egy_elet&id=288770&type=22

 

Kis János: Az állam semlegessége

Jelenkor, 2015

A modern társadalmak tagjai olykor mélyen megosztottak, más és más életformákat tartanak elfogadhatónak. Hogyan élhetnek mégis közös törvények alatt? Kis János életműsorozatának újabb kötete a demokrácia egyik alapkérdését járja körül, többek között olyan viták mentén, mint a valláserkölcs és a világi etika viszonya, a család és házasság, az abortusz, az eutanázia, a náci beszéd jogi kezelése. Az egyik írás az 1994-es Szivárvány-ügy kapcsán íródott.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Kis_Janos_Az_allam_semlegessege&id=282748&type=22

 

Seress Ákos: A veszedelem színházai

Kronosz, 2016

Amerika állampolgárai az 1950-es, 1960-as években sokkal veszélyesebb helynek látták országukat, mint amilyen az valójában volt. Politikusok, közülük leginkább Joseph McCarthy szenátor, sikeresen hitették el a választókkal, hogy a Vörös Veszedelem már beszivárgott az ország határain belülre. A szovjetek tehát ott voltak a spájztól kezdve a kormányig mindenhol, McCarthy pedig személyes feladatának érezte, hogy országát megtisztítsa az idegenektől és az őket támogató árulóktól. Mindemellett, a Vörösök elleni harc jegyében egy másik kampány is indult, mégpedig a kommunistáknál is rosszabb, a nemzet egészségét alapvetően veszélyeztető homoszexuálisok ellen; a Levendula Veszedelem (Lavender Scare) időszakában a melegek így egyenesen nemzetbiztonsági kockázattá váltak. E tanulmánykötet olyan drámák elemzését tartalmazza, amelyek valamilyen formában reflektálnak a Vörös- és Levendula Veszedelemmel kapcsolatos politikai diskurzusra. A könyv hősei így az amerikai drámairodalom kiemelkedő alakjai: Arthur Miller, Tennessee Williams és a 2016-ban elhunyt Edward Albee. E három író legismertebb művei (mint például a Salemi boszorkányok, a Macska a forró bádogtetőn és a Nem félünk a farkastól) értelmezhetőek a politikai kontextus felől (legyen szó akár a kirekesztés problémájáról), vagy a korszakra jellemző a családdal és a nemi szerepekkel, illetve magával a szexualitással is kapcsolatos sztereotípiákról. A Veszedelem színházai kitekintés egy zavaros, fóbiákkal teli korszakra, illetve arra, hogy a színház miként tud reagálni egyes társadalmi problémákra.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Seress_Akos_A_Veszedelem_szinhazai_Az&id=290508&type=22

 

Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban

Libri, 2017

Az utolsó reggel Párizsban első kötetének végén a tehetséges Dárnay Dávid elnyerte egy híres párizsi divatház egyéves ösztöndíját. Az öntörvényű fiatalember a 80-as évek szocialista Magyarországa után hirtelen a divatvilág fővárosába kerül, ahol el kell fogadtatnia magát az elegáns divatház kíméletlenül profi munkatársaival, ha híres tervező akar lenni. Végigjárja a ranglétrát, megismeri és megtanulja a szakmát, bekerül a párizsi divatakadémiára – végzi a dolgát, nem törődve azzal, hogy nemzetközi színtéren mindent elölről kell kezdenie… Azonban a rendszerváltás hajnalán meghozza élete legfontosabb döntését: újból szerencsét próbál a hazájában. Magyarországra visszatérve Dávid szembesül a meggyökeresedett viszonyokkal – nemcsak a szakmájában. Rövidesen belátja, hogy külföldön szerzett tapasztalataival kizárólag a saját útját taposhatja ki, amelyen elszántan haladva talán beteljesítheti vágyait… Mi tehet teljessé egy sikeres életet? A karrier egyben boldogság is? Meddig érdemes kompromisszumok nélkül harcolni önmagunkért? Ezek a történet talán leglényegesebb kérdései, melyekre a figyelmes olvasó akár válaszokat is kaphat Náray Tamás kétkötetes regényfolyamában.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Naray_Tamas_Az_utolso_reggel_Parizsban_&id=280202&type=22

 

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

Magvető, 2017

Egy fiú Helsinkiben a 21. század elején, aki meleg internetes oldalakon keresi a partnereit, kígyót tart, és különös macskákkal ismerkedik. Egy albán muszlim nő 1980-ban Koszovóban, aki az álomesküvőjére készül. A két szálon futó cselekmény idővel összeér, miközben belső és külső világok dőlnek össze és épülnek újra. Pajtim Statovci nappali és éjszakai rémálmokban bővelkedő regénye szívszorítóan pontos és ítéletmentes képet nyújt arról, hogyan sodródnak a hazájukat elhagyók két ország között, hontalanul, és hogyan adaptálódnak a különböző nemzedékek új otthonukhoz. Az 1990-ben Koszovóban született, Finnországban élő szerző huszonnégy évesen írt első regénye 2014-ben elnyerte a rangos Helsingin Sanomat irodalmi díjat a legjobb első regény kategóriában, és azóta tizenkét nyelvre fordították le.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Pajtim_Statovci_Macskam_Jugoszlavia&id=292109&type=22

 

Elena Favilli - Francesca Cavallo: Esti mesék lázadó lányoknak

Móra, 2017

Mi lenne, ha a hercegnő nem menne feleségül a királyfihoz, mert az autóversenyzés jobban érdekli? Mi lenne, ha a legszegényebb lány is tanulhatna, hogy aztán országos ügyekben döntsön? A szerzőpáros újragondolja a mese műfaját. Száz rendkívüli nő életét mondja el Kleopátrától Marie Curie-n át Michelle Obamáig. Történetüket egy-egy portré teszi teljessé, amelyeket a világ különböző országaiban alkotó hatvan női grafikus készített. A kötetben néhány leszbikus is helyet kapott.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Elena_Favilli_Francesca_Caval...

 

Radclyffe Hall: A magány kútja

Park Kiadó, 2017

A regény, amelynek betiltása után Virginia Woolf és Ernest Hemingway egyaránt kiállt a szerző mellett. 1926-ban Radclyffe Hall már híres író, legutóbbi, Fémina- és James Tait Black-díjjal kitüntetett Adam's Breed (Ádám fajzatja) című regénye bestseller. Hall ekkor látja elérkezettnek az időt arra, hogy akár karrierjét is kockára téve hozzálásson régi terve megvalósításához: "könyvet írni a nemi inverzióról, regényt, amelyet azok is megérthetnek, akik számára a szakmunkák nem hozzáférhetők... amely szót emel egy félreértett és félreismert kisebbségért". Ez az úttörő mű az 1928-ban megjelent A magány kútja, amelynek célja, hogy megtörje a homoszexualitás tabuját a közbeszédben. Stephen Gordon kislány korában is érezte, hogy ő más. Azt, hogy tehetsége van a sporthoz, gyűlöli a lányruhákat, és jobb szeret egyedül lenni, nem tartották ifjú hölgyhöz illőnek a Viktória korabeli felső osztályban. De amikor Stephen felnő, és beleszeret egy másik nőbe, tűrhetetlenné válik a helyzete a családi kastélyban. Stephennek útra kell kelnie, hogy felderítse, van-e számára hely a nagyvilágban. Párizsba költözik, népszerű író lesz, háborús hős, mégis boldogtalan. Fűti a becsvágy, de a társadalmi elvárások sarokba szorítják, és Stephen elkeseredett lépésekre kényszerül.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Radclyffe_Hall_A_magany_kutja&id=295876&type=22

 

Patricia Highsmith: Carol

Tericum, 2016

Az ötvenes évek Amerikájában játszódó történetet a világhírű írónő álnéven jelentette meg, és nem véletlenül: a könyv nagy botrányt kavart. A húszas éveiben járó Therese egy manhattani áruházban dolgozik eladóként, és jobb életről, szerelemről ábrándozik. Egyik nap meglátja Carolt, a jómódú, nála idősebb szép asszonyt, aki kihűlt házasságában vergődik, amelyből csak a kislánya iránt érzett határtalan szeretete miatt nem tud kilépni. A két nő között azonnal szikra gyúl, és az ártatlannak induló barátságuk az érzelmek hatására egészen más irányt vesz. A regény először 1952-ben jelent meg, és azóta világszerte meghaladta a milliós példányszámot. Az Oscar-díjas rendező Todd Haynes filmet is készített belőle olyan impozáns főszereplőkkel, mint a kétszeres Oscar-díjas Cate Blanchett, valamint Rooney Mara. A filmet máris öt Golden-Globe díjra és hat Oscar díjra jelölték.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Patricia_Highsmith_Carol&id=284318&type=22

 

C. W. Gortner: Az isteni Marlene

Tericum, 2017

Maria Magdalena Dietrich szegénységben nő fel az első világháború alatt. Kislánykora óta a színpadról álmodik. Miután hegedűművészi ambíciói meghiúsulnak, Berlinbe költözik, ahol nyomban belecsöppen a kabarék züllött világába. Szmokingot visel, cigarettázik, szerelmi viszonyba keveredik férfiakkal és nőkkel egyaránt. Igéző szépségével, tartásával, polgárpukkasztó öltözködésével telt házak előtt énekel, és hamarosan a filmszakmában is befut. Sem a házasság, sem az anyaság nem tudja megfékezni szabadság- és szereplésvágyát. Hitler hatalomra kerülése után Marlene Amerikában talál új hazára. Hollywood tárt karokkal várja. Greta Garbóval vetekedve olyan sztárokkal látni a mozivásznon, mint Gary Cooper, John Wayne, Cary Grant. A második világháborúban Marlene úgy harcol a nácik ellen, hogy önmagát nem kímélve katonák ezreinek énekel a frontvonalban. A szerző finom pszichológiai érzékkel tárja elénk az isteni díva belső vívódásait. Marlene igazi legenda volt, és Gortner mesterien ábrázolja lenyűgöző, ugyanakkor ellentmondásos személyiségét. A Mademoiselle Chanel elmeséli az életét szerzőjétől újabb drámai erejű életrajzi regény Hollywood aranykorának felejthetetlen dívájáról, az "isteni Marlene"-ről.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=C_W_Gortner_Az_isteni_Marlene&id=292922&type=22

 

Peter Freestone: Freddy Mercury

Trubadúr, 2016

Tizenkét évig napi kapcsolatban álltam vele ennek jegyében főszakács, mosogató, pincér, komornyik, inas, titkár, írnok, takarító, gyerekfelügyelő (a gyerek ő maga volt) és személyi levelező voltam. Velem járt bevásárolni és műtárgyakat venni, én voltam vele, amikor a világot járta, együtt álltunk a siker csúcsán, és a szakadék alján. Én voltam a testőre, és én voltam az ápolója, amikor kellett.

Peter Freestone Freddie Mercury személyi titkára volt. Vele lakott Londonban, Münchenben és New Yorkban; mellette volt a halála pillanatában is. Ezért úgy érezte, meg kell osztania a közös élményeiket az olvasókkal és úgy leírni az eseményeket, ahogyan ő látta belülről mindazt, amit a bulvárlapok elferdítettek. Freestone bemutatja mindazokat, akik valamilyen módon szerepet játszottak Freddie Mercury különleges, hol kicsattanóan vidám, hol pedig tragikus életében: olyan hírességeket, mint Elton John, Dave Clark, Elizabeth Taylor és Rod Stewart, de a névtelenségből előbukkanó szeretőket, a popszakma ezermestereit és haszonlesőit is. Freddie Mercury 2016-ban lenne 70 éves, 30 évvel ezelőtt járt a Queen Budapesten, hogy az évtized egyik legfontosabb koncertjét adják a vasfüggöny mögött, és 25 éve annak, hogy a legendás énekest elragadta a gyógyíthatatlan betegség. Az utókor szerencséjére azonban Freddie Mercury zenéje és hangja örökre megmarad, hogy újabb és újabb generációkat varázsoljon el.

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Peter_Freestone_Freddie_Mercury&id=289089&type=22

Az LMBT Történeti Hónap szervezői

Megosztás