Leszbikus szerelem vagy más a náci Németországban - egy filmvetítés margójára

A beszélgetők

A megnyitó utáni első programunk a Gobbi Hilda filmklub volt, ahol az Aimée és Jaguár című filmet nézhették meg az érdeklődők. A történet nagyon egyszerű, bár borús, 1943-ban játszódik Berlinben. Lilly a német családanya, akinek a férje a fronton szolgál, otthon neveli négy fiát és Felice az öntudatos, szabad, vagány zsidó ellenálló lány egymásba szeretnek. A film Erica Fischer hasonló című önéletírásának adaptációja. Bár számos ponton eltér a regény a filmtől, egészen más a hangulata és ábrázolásmódja, a filmet a közelmúlt egyik legjobb vagy éppen legérdekesebb a leszbikusságot is érintő filmjének tarthatjuk.

A vetítés óriási siker volt a csordultig megtelt Vis Majorban, és magára a beszélgetésre is megtelt egy terem, ahol néha kicsit elkanyarodtunk a „meleg száltól” és a beszélgetés második két harmadában a holokausztról és a növekvő nacionalizmushoz kapcsolódó aktuális kérdésekről volt szó, azonban ez egyáltalán nem vált a beszélgetés kárára. Sőt. A beszélgetést Kis Katalin genderkutató vezette. Pécsi Katalin irodalomtörténész, Marsovszky Magda kultúrszociológus és Kovács Edit genderkutató válaszoltak kérdéseire.

A beszélgetőpartnerek között korántsem volt mindig egyetértés: már a beszélgetés elején egy kisebb vita alakult ki arról, hogy „jó volt-e a film” vagy sem. Pécsi Katalin Lilly-t egy olyan állatorvosi lónak tartotta, melybe az alkotók mindent próbáltak belegyömöszölni és hiteltelennek tartotta, (a)hogy egy zsidó nő beleszeret egy náci feleségbe, míg Marsovszky Magdolna minden kritikája ellenére meghatódott a filmen. Mivel az Aimée és Jaguárvalóban nagyon sok kérdést érint, így a beszélgetés is eléggé szerteágazó volt. Szóba került, hogy hitelesen tudja-e ábrázolni a film, hogy egy zsidó lány beleszeret egy náci tiszt feleségébe, hogy a náci tiszt felesége valóban náci-e, hogy áldozat-e Lilly és hogy öregségére valóban szembenéz-e saját múltjával. Maradtak még nyitott kérdések.

A szembenézés ugyancsak egy olyan téma volt, aminél hosszasan elidőztünk. A legérdekesebb talán az volt, amikor a németországi „náci gyermekek” és „náci unokák” múltfeldolgozására tértünk rá, főleg amint újra és újra kiviláglott a megdöbbentő kontraszt a magyar közeggel szemben. Kiderült, hogy Németországban a múlt feldolgozása nem csupán filmeken, történeti kutatásokon; hanem a nácik gyermekeinek, unokáinak önéletrajzi írásain vagy éppen kisgyermekeknek készült tankönyveket keresztül is megtörtént vagy éppen történik.

Identitásokról, legyen az leszbikusság vagy zsidó identitás, hatalmi viszonyokról, nácizmusról és szembenézésről, sztereotípiákról és teendőkről máskor is érdemes lenne mélyebben beszélgetni. Aki eljött, azt hiszem, nem bánta meg.

A beszélgetésen készült képet Szabó Judit készítette.