„Kultúra nélkül, történelem nélkül semmik sem vagyunk” – Interjú Neil McKennával

2020-ban emlékezünk meg Oscar Wilde (1854-1900) pereinek 125. évfordulójáról. 2020. február 1-jén az LMBT Történeti Hónap megnyitóján ezért Neil McKenna meleg aktivistát, újságírót és írót kértük fel a megnyitóbeszédre, aki Oscar Wilde egyik legnépszerűbb életrajzát írta, „The Secret Life Of Oscar Wilde” (Oscar Wilde titkos élete) címmel. Neil egy másik bestsellert is írt: „Fanny és Stella: A fiatal férfiak, akik sokkolták a viktoriánus Angliát” címmel, amely kapcsán a megnyitót követően néhány nap múlva hosszabb előadást tart majd. Nagyon örülünk annak, hogy McKenna úr megtisztelt minket egy interjúval.

Mindenekelőtt kérnénk egy rövid bemutatkozást.

Neil McKenna vagyok. Sok különböző munkám volt az életemben. Boltokban, bankokban, éttermekben és gyárakban dolgoztam, de a legfontosabb munkám az, hogy íróként dolgoztam, először újságíróként a brit meleg sajtóban, majd meleg kérdésekről írtam a brit nemzeti sajtóban, azóta pedig történészként és életrajzíróként dolgozom. Könyveket írtam Oscar Wilde-ról, valamint Fannyról és Stelláról, a két fiatal meleg férfiról, akik botrányt és szenzációt okoztak a viktoriánus Angliában. Londonban és Norfolkban élek partneremmel, Roberttel és a macskánkkal, Lupinnal.

Kérjük, mutassa be kutatásait!

Mindig érdekelt a történelem, a politika és az irodalom, tehát az újságírás ideális munka volt számomra. Önkéntesként dolgoztam egy új leszbikus és meleg hetilapnál, a Pink Paper-nél, attól a héttől kezdve, amikor Margaret Thatcher kormánya az átfogó LMBT-ellenes törvény bevezetésére a 28. záradékot kiadta. Ez Nagy-Britanniában az LMBT közösség számára egy válságos időszak volt, és a mélységes ellenszenv tünete, különösen a HIV és az AIDS korában a melegek felé. Tehát újságírásom mindig is politikai és célzott volt, azon a vágyon alapulva, hogy törvény előtt biztosítsam az LMBT személyek egyenlőségét.

Miután kiszabadult a börtönből, Oscar Wilde azt írta, hogy az egyenlőség felé vezető út „hosszú és vörös lesz szörnyű vértanúsággal övezve”. Igaza volt. Közel egy évszázadra volt szükség, hogy Nagy-Britannia LMBT közössége megkapja a jogi és társadalmi egyenlőséget. Meleg újságíróként végzett munkám célja többé-kevésbé megvalósult, de úgy éreztem, hogy többet tehetek a közösség érdekében. Fel akartam fedezni a történelmünket. A rögzített történelem ezer éve alatt az LMBT emberek egyáltalán nem jelentősek, kivéve, amikor bűncselekmény, büntetés, betegség és halál összefüggésében jelennek meg.

Erre példa Oscar Wilde élete. Annak ellenére, hogy tucatnyi vagy annál is több életrajz, több száz könyv és több ezer cikk jelent meg Wilde-ról, homoszexualitását ritkán ismerték el, és ha igen, ezt egyfajta szörnyű betegségként, fertőzésként, szifiliszként jelenítették meg, ami börtönhöz és halálhoz vezetett számára, de én tudtam, hogy nem ez Oscar Wilde valódi története. A valódi történet egy homoszexuális emberé volt, aki megpróbálta felfedezni valódi szexuális énjét, és megpróbált meleg önmagának fénye felé úszni.

Miért kutatja ezeket a témákat?

Az LMBT emberek nemcsak politikai szempontból voltak hontalanok, hanem kulturálisan is. Történetünket szándékosan nem rögzítették, a megmaradt apró töredékeket pedig bezárták és elnyomták. Amire elköteleztem magam, az az volt, hogy megpróbálom visszaszerezni az LMBT történelem ezen összetört töredékeit, és elkezdtem újra létrehozni a múltat. Történelem nélkül, kultúra nélkül semmik sem vagyunk. A történelem hatalmas. Olyan múltat ad nekünk, amely befolyásolhatja a jelent és a jövőt. Az LMBT személyeknek tudniuk kell, hogy van múltjuk, tudniuk kell, hogy őseik és elődeik vannak, és tudniuk kell, hogy ők is az LMBT emberek életét élték. A legfontosabb, amit tudniuk kell, és soha nem szabad elfelejteniük, a szörnyű 1000 éves üldözést, különösen az 1000 éves pogromot a melegek ellen. Az LMBT közösségben ma is túl sok ember még soha nem hallott a náci programról a melegek és leszbikusok kiirtására.

Mikor kezdett foglalkozni ezzel a témával?

Azt hiszem, 14 éves voltam, amikor a televízióban láttam az Oscar Wilde perei (The Trials of Oscar Wilde) című filmet. A film főszereplője Peter Finch volt, aki Oscar Wilde-ot nagyon finoman és érzékenyen ábrázolta. Ez volt egy meleg ember első ábrázolása, akit valaha láttam, és bár sok szempontból sterilizált és tökéletlen volt, felismertem magamban valamit a film hatására. Következésképpen egész életemben érdekelt Oscar Wilde, és mindig is többet akartam tudni az életéről, különösen a szexualitásáról.

Az 1990-es évek közepén három évet töltöttem egy nagyon nagy kihívást jelentő kutatási jelentés elkészítésével, amely a HIV-ről és a fejlődő világban élő homoszexuális férfiakról szólt. Kimerültem és depressziós lettem a melegek szörnyű üldözésétől Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában, valamint a gondozási vagy támogató hálózatok hiánya miatt, tehát azt gondoltam, hogy meg kell próbálnom valósággá változtatni az Oscar Wilde-ról szóló könyv elképzelését, és 1999-ben szerencsémnek hála találtam egy kiadót, aki hajlandó volt vállalni a kockázatot, hogy Oscar Wilde melegközpontú életrajzát publikálja. A könyv 2003-ban jelent meg. Sok pozitív és negatív recenzió is készült, és nagyon sok gyűlölködő levelet kaptunk, hogy készítsem el Wilde életének heterocentrikus narratíváját. Ami sokakat különösen felzaklatott, az az állításom volt, hogy Oscar Wilde szeretett análisan közösülni. Ez nagyon sok embert háborított fel.

Milyen nehézségekkel szembesült, és milyen forrásokat tudott felhasználni a kutatómunka során?

Wilde életrajzának írása sok szempontból olyan volt, mint egy Ming-váza rekonstrukciójának megkísérlése, amelyet több ezer darabra összetörtek. Miután Wilde-ot 1895-ben börtönbe küldték, sok legközelebbi barátja és kortársa elutasította. Az emberek attól tartottak, hogy Oscar Wilde ismerete azt jelenti, hogy büntetőeljárás alá vonják és börtönbe küldhetik őket. Sok Wilde által nekik írott levelet égettek el. Azok, akik Wilde meleg életéről tudtak beszélni, azok annyira féltek, hogy nem emlékeztek rá tovább. Ennek ellenére Wilde sok ezer levelet írt, és azok, amelyek fennmaradnak, az írásával és mások emlékeivel együtt lenyűgöző képet adnak róla. Oscar Wilde pereinek anyagai jó forrásként szolgáltak. Szerencsém volt abban a tekintetben is, hogy hozzáférést kaptam a Wilde peres eljárásaiban tanúskodó férfi prostituáltak nemrégiben felfedezett tanúvallomásaihoz, amelyek hatalmas információforrásként szolgáltak Wilde szexualitását illetően.

Beszélne a perekről?

Oscar Wilde életének nagy szerelme Lord Alfred Douglas volt, aki Bosie néven is ismert, egy fiatal, hihetetlenül szép, gazdag és tehetséges arisztokrata és költő. Bosie és Oscar szerelmesek voltak, s ezzel kivívták Bosie apjának, Queensberry márkinak a dühét (a márki azzal vált híressé, hogy megalkotta a Queensberry-féle bokszszabályokat). Queensberry meg volt győződve arról, hogy Wilde megrontotta a fiát, és szodomitává (a homoszexualitás akkori elnevezése) tette őt (bár valójában azt kell mondani, hogy Bosie volt a szexuálisan tapasztaltabb a két férfi közül).

Queensberry be akarta fejezni a Bosie és Wilde közötti szerelmi kapcsolatot. Megpróbálta meggyőzni, majd megfenyegetni, és amikor egyik taktika sem működött, kidolgozott egy ravasz tervet. Nyilvánosan megsértette Oscar Wilde-ot, azzal vádolva, hogy „pozőr és szodomita”. Wilde figyelmen kívül hagyhatta volna ezt a nyilvános sértést, de Bosie rábeszélte Wilde-ot, hogy rágalmazás miatt indítson pert Queensberry ellen. Pontosan ezt akarta Queensberry. Ez egy jól elhelyezett csapda volt, és Oscar bekapta a csalit.

Queensberry hetek és hónapok óta magándetektíveket bérelt fel, hogy titokban kivizsgálják Wilde életét. A nyomozók dokumentációt készítettek a férfi prostituáltakról, a zsarolókról és a többi fiatal férfiról – szolgákról és lovászokról –, akikkel Wilde és Bosie együtt vagy külön szexuális aktust bonyolított le. A bíróság előtt Queensbury benyújtotta a bizonyítékokat, és a tárgyalás összeomlott. Wilde-ot figyelmeztették, hogy most elkerülhetetlen, hogy letartóztassák szodómia és „gross indecency” (szemérem elleni bűntett) vádjával. Néhány órája volt, amikor el tudott volna menekülni külföldre, de ő tétovázott, így végül letartóztatták a Cadogan Hotelben, ami John Betjeman híres versének is tárgyát képezte.

Wilde-ot kétszer is perbe fogták. Az első tárgyalás során az esküdtek nem tudtak megállapodni az ítéletben, de a második tárgyalás végén szemérem elleni bűncselekmény miatt bűnösnek találták, és két év börtönre ítélték. Ha szodómiában bűnösnek találják, egész életre börtönbe küldték volna. Az első és a második tárgyalás között Oscart óvadékkal engedték szabadon a börtönből, és lehetősége volt ismét külföldre menni. Barátai béreltek neki jachtot, hogy titokban vigye el Franciaországba. De ezúttal Oscar tudatosan úgy döntött, hogy nem menekül. Próbált kiállni a tárgyaláson, és kijelentette, hogy „a szerelem, amely nem meri megnevezni magát”, nemes és gyönyörű. Egy Bosie-nak írt levélben, amelyet azon az éjszakán írt, amikor már valószínűleg sejtette az ítéletet, kijelentette, hogy a tárgyaláson való tartózkodással és kiállással a férfiak közötti szerelem próbáját kívánja megvalósítani. Bátor döntés volt, és börtönbüntetést eredményezett, amelynek során majdnem meghalt.

Hogyan vált ikonná Wilde?

Oscar Wilde a száműzetés és a szabadság helyett inkább vértanúságot és börtönbüntetést választott. Nemcsak az irodalom nagy zsenije volt, hanem a modern korszak első alakja is, aki nyilvánosan kiállt, és szembeszállt a világ gyűlöletével és homofóbiájával, amelyben élt. Nagy bátorság volt ez és az első lépés is a hosszú, véres úton a szabadság felé. A mártíromságot választva Wilde halhatatlanságot ért el.

Mi Wilde pereinek tanulsága napjainkban? 

Ez egy bonyolult kérdés. Azt hiszem, Wilde tudatosan választotta a mártíromságot. Azt hiszem, megértette, hogy a vértanúsággal nyilatkozatot tesz, és ez halhatatlanságot teremt számára. Miután Oscar Wilde szexualitásának mártírja lett, jelzőfény lett az LMBT történelemben. Hosszabb-rövidebb  időbe telik Oscar Wilde mártíromságától eljutni a teljes egyenlőség eléréséig, tehát azt hiszem, hogy Wilde próbái útjelzőt állítottak fel, vonalat húztak a homokba, és segítettek meghatározni és tisztázni a csata vonalait. Oscar és Bosie szerepét a korai meleg felszabadítási mozgalom aktivistái szinte teljes egészében – és azt hiszem, szándékosan – figyelmen kívül hagyták. De Oscar és Bosie aktívan elősegítették az uranisták (“uranians”) – vagy melegek – jogait, hogy szabadon szerethessék egymást. Végül, azt hiszem, sokat tanulhatunk Oscar Wilde bátorságából a Bosie szeretésének szabadságáért folytatott harcában. Úgy gondolom, hogy ez éppúgy releváns, mint százhuszonöt évvel ezelőtt.

Nagyon köszönjük az interjút, és nagy szeretettel várjuk februárban Budapestre!

Az interjút készítette: Talabos Dávidné Lukács Nikolett

Megosztás