A Belgrád rakpartot Reitter Ferenc irányításával 1865-66-ban építették ki, nevét pedig a középkori pesti városfal Duna parti déli kijáratának, a Belgrád kapunak az emlékére kapta. A Szabadság és az Erzsébet híd közötti partrészen sétálgatva több emlékművet is felfedezhetünk. Az 5. számú épület falán Szomor László egy alkotását, a Tengerészek 1919-ben című emlékműt, a 24. számú házon a felfedező, író, geográfus a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Vámbéry Ármin emléktábláját láthatjuk, a 27. szám alatt pedig 1852. április 21-én nyílt meg kishazánk első bölcsődéje. 

Ugyanakkor ezen, a nem csak nyáron, de télen is gyönyörű rakparton barangolva gyakran merülhet fel bennünk a kérdés, hogy hol ebédelhetnénk, vacsorázhatnánk egy igazán jót? A 2016. október 25-én megnyílt Why Not Bistroban alaposan megfűszerezzük a napod, miközben itt nem kell feszélyezve érezned magad, hiszen kötelező dresscode nincs. Persze szeretjük, ha úgy érkezel, mintha az első randira, vagy a legjobb barátod szülinapjára mennél. Az árak annak ellenére barátiak, hogy minőségi finomságokat (a beszállítóinkat is gondos odafigyeléssel választottuk ki) teszünk asztalodra. Az idényhez mindig simuló étlapunkon a modern és a hagyományos ízvilág keveredik, továbbá alakbarát, vegetáriánus ételek is megtalálhatóak. A kiszolgálás pedig a Why Not Café kollégáitól is már megszokott barátias, családias hangulatban történik. Ennek az az oka, hogy számunkra a vendéglátás nem csak egy munka, hanem bizony a hivatásunk is, így számunkra egyáltalán nem probléma (sőt!), hogy a tálalás mellé egy mosoly, vagy egy kedves szó is társuljon. Filozófiánk tehát, hogy a szerviz figyelmessége, a konyha kreativitása és a minőségi alapanyagok elengedhetetlenek a kulináris kényeztetéshez. A néhol eklektikus, néhol mediterrán elemeket tartalmazó éttermünk pontosan akkora, hogy teltház esetén se érzed magad úgy, mintha egy emberekkel tömött piacon lennél. Mindig odafigyelünk a fényekre is, hogy éttermünk egy meghitt randevúhoz, de a kellemes baráti beszélgetős estéhez, vagy éppen egy munka találkozóhoz is passzoljon. A Why Not Bistro alkalmas zártkörű rendezvények, meglepetés születésnapok, bankettek, céges partik megszervezésére, illetve időről-időre mi szervezünk programokat vendégeink számára. Apropó, a Gellért-hegyre néző pazar kilátást említettük már? A mi szívünk már itt van, reméljük hamarosan a tiéd is itt lesz!

Cím: 
1056 Budapest, Belgrád rkp. 18.
Honlap: