Szabó Judit

közgazdász

Dr. Szabó Judit közgazdász 1949-ben született, 1972-ben védte meg diplomáját. Tudományos kutatóként, elemző közgazdászként, könyvkiadói szerkesztőként és egyetemi oktatóként dolgozott, jelenleg már nyugdíjas. 1993-1994-ben részt vett a – végül be nem jegyzett – Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért egyesület alapításában, az alakuló közgyűlésen ő mondta a megnyitó beszédet és az egyesület felügyelőbizottsági tagja volt. Az 1990-es évek második felében meleg aktivistaként vagy csak egyszerűen melegként számos alkalommal szerepelt a televízióban. A Háttér Baráti Társaság a Homoszexuálisokért (ma: Háttér Társaság a Melegekért) egyesület egyik alapító ügyvivője. Egyik szervezője volt a Magyar Gárda alakulásakor szervezett antifasiszta tüntetésnek („tojás” tüntetés) és a 2008 őszi Tarka Magyar felvonulásnak. Az 1990-es években öt, részben meleg tárgyú, novellája jelent meg a 2000 című folyóiratban, és több rádiójegyzete hangzott el, a Magyar Rádió „Önazonos” c. műsorában. Hobbija a fényképezés, a melegfesztiválokon és a LIFT-en (leszbikus identitások fesztiválján) is kiállított. Egyike az első a LIFT-díjasoknak.

Kapcsolódó program(ok):