Antoni Rita

társadalmi nemek szakértő, filozófus

A Szegedi Tudományegyetemen végzett angol és filozófia szakokon, előbbin gender studies szakirányon. Tanulmányait ugyanitt, az Angol és Amerikai Irodalmak és Kultúrák Doktori Iskolában folytatta, jelenleg – fordítás, újságírás és aktivizmus mellett – disszertációján dolgozik. Korábban a fantasztikum irodalma és a gót szubkultúra témáiban is publikált, jelenleg a feminizmus korai történetét kutatja. 2009-ben alapította többedmagával a Nőkért.hu (www.nokert.hu) feminista honlapot, majd 2013-ban a Nőkért Egyesületet, melynek célja a feminizmus történetének és a jelentős teljesítményt nyújtó, ám marginalizált nők (online és – szabadegyetem formájában – offline) megismertetése, valamint – elsősorban a szemléletformálás terén – a szexizmus és a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem. Aktívan részt vett a családon belüli erőszak törvényi kodifikációjának kivívásában és több szexista illetve erőszakbagatellizáló médiamegnyilvánulás elleni megmozdulásban. 2014-ben elkészítette a Nővértékát (http://noverteka.v-comp.ch/noverteka/home.htm), a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség átfogó, kereshető magyar nőjogi és gender bibliográfiáját, amely LMBT+ vonatkozású tételeket is tartalmaz.